Sárkányok veszik be a ringet a Syma-ban

Szeptember 17-én rogyásig pakolják bunyóval a SYMA csarnokot. Negyedszer is megrendezik a TEK Gálát, hat meccsel, köztük egy világbajnoki címmérkőzéssel jön a Bellator Kickboxing, a kettő között pedig egy igazi különlegesség, a Magyarország-Kína vegyesharc-csapatverseny hergeli tovább a küzdősport szerelmeseit. Az országok közti vetélkedés során szorítóba lép a műfaj megannyi ismert hazai arca, köztük az egyik legeredményesebb magyar, Halmi Viktor, és a legnagyobb, veretlen ígéret, Borics Ádám is.

A Magyarország-Kína csapatversenyt módosított Sando szabályrendszerben rendezik, de a rajongóknak tudniuk kell: ez vegyesharc. A kevertharcművészet legjobbjai lépnek ringbe, hogy összecsapjanak; az első, 61 kilós női meccsen rögtön az egyik legismertebb hazai veteránt, Rácz Irént láthatjuk. A beszédes becenevű „Tanárnő” – Irén civilben egy debreceni általános iskolában tanít testnevelést – megannyi nagy csatát tudhat már maga mögött kevert harcművészetekben, emellett magyar női ökölvívó bajnoki címmel is büszkélkedhet. Ellenfele, Yan Quihui egy feltörekvő kínai promóciónál edződött, zsebében egy friss TKO-győzelemmel érkezik Budapestre.

A nők után a férfi 61 kilósok jönnek, és hazai oldalról egyből az ország egyik legjobbja. Molnár Benjamin zalaegerszegi birkózóból lett budapesti MMA-s, és közben még Németország ketreceit is útba ejtette, öveket, érmeket gyűjtve az utazás során. Molnár sosem ijedt meg a kihívásoktól, nemrég még a saját súlycsoportjánál eggyel feljebbi kategóriában alkotott maradandót, de most nem kell mérethátrányból indulnia, ellenfele, Zheng Junfeng szintén született harmatsúlyú versenyző.

Molnárt egykori nagy riválisa, Borics Ádám követi a ringben, 66 kilóban. A HFC-bajnok Borics a hazai vegyesharc legnagyobb ígérete: profiként tíz meccset vívott eddig, és mind a tízet meg is nyerte. Nem csak a hazai pehelysúlyú trónra ült fel: tíz győzelméből hármat Európa egyik legkeményebb szervezeténél, a horvát FFC-ben aratott. Ádám ellenfele ennek megfelelően igencsak rutinos: Teng LiGe 13 profi meccset tud már maga mögött, megfordult Ázsia első számú MMA-szervezeténél, a One Championshipben, és itt kétszer is győztesen hagyta el a ketrecet.

A csapatverseny negyedik bunyóját 84 kilóban rendezik. Itt Losonczi Axelért szoríthatunk. Axel az ország egyik legjobb bunyóvárosa, Debrecen fia, és az ottani hagyományoknak megfelelően meglehetősen kemény az ökle. Losonczi itthoni küzdősport-gálákon szedte magára a meccsrutint, MMA-ban és grapplingben is versenyez. Ellenfele, Quing Gele, négymeccses győzelmi széria hullámán lovagolva érkezik Budapestre. A kínai fiú ráadásul bomba formában van, ebből az utolsó négy meccsből mindegyiket idő előtt, feladásra kényszerítéssel fejezte be, szóval a lecke fel van adva Axelnek.

A csapatverseny végső, 77 kilós meccsét Magyarország egyik legeredményesebb MMA-sa, Halmi Viktor vívja. Halmi neve fogalom: a bunyós csaknem tíz éve profi, karrierje során egyebek mellett Oroszországban, Szlovéniában, Ausztriában és Moldovában is letesztelte a helyi erők állát, a méregerős horvát FFC-ben pedig két éve a könnyűsúlyú bajnoki címet is megszerezte. Kihívója, Bao Yincang Halmival ellentétben teljes profi karrierjét otthon, Kínában verekedte végig, ám mérlege tekintélyt parancsoló, és biztos, hogy nem adja majd olcsón a bőrét.

A Magyarország-Kína vegyesharc-csapatverseny előtt a Hrabovszki Zoltán-Csepregi János nehézsúlyú bokszmeccs és a Koncz Attila-Géczei Róbert 80 kilós K-1 presztízsmérkőzés fűti fel a hangulatot.

A Magyarország-Kína vegyesharc-csapatversenyre és a Bellator Kickboxing gálájára a jegyek elővételben a TDMG Store-ban (1074 Budapest, Vörösmarty utca 7.) vásárolhatók meg szombatig, a rendezvény napján pedig a helyszínen válthatóak 10:00 órától. A belépő 2990, illetve az igazán jó helyekre 5990 forint, de a bevételt a rendezők ugyanúgy a Bethesda Gyermekkórház támogatására ajánlották fel, mint a TEK Gála esetében.

A Bellator Kickboxing rendezvényét 22 tévécsatorna fogja közvetíteni, de az igazi élményt, mint mindig, most is az élheti át, aki a helyszínen szurkol a magyar vegyesharcosoknak és kick-boxolóknak, hiszen bunyósaink óriási lehetőség kapujában állnak. Aki buzdításával át akarja őket lendíteni ezen a kapun, annak szeptember 17-én a SYMA-ban a helye!

A TEK Gála tervezett programja:

TEK Budo verseny: 09:00 órától kb. 16:00 óráig

Vegyesharc csapatverseny és Bellator Kickboxing gála:

kapunyitás: 17:00

kezdés: 17:30

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás